Fekete tea fajták – teljes gyűjtemény

Az egyik legjobb kínai fekete tea, a Qimen (fotó: szeretlekTEA)

A szövegben hivatkozott forrásokon kívül kedvenc teás könyveimből, továbbá Jane Pettigrew: Tea Classified: A Tealover’s Companion és Tea: Kézikönyv ínyenceknek című könyveiből merítettem ihletet és adatokat a cikk megírásához.

Tartalom

Mitől fekete a fekete tea?

Teacserje, Camellia sinensis (fotó: szeretlekTEA)

Az összes fekete tea a teacserje (Camellia sinensis) leveleiből készül, ahogy a fehér, zöld, oolong, sárga és puer teák is.

A fekete teák esetében a tealevelek feldolgozása során hagyják a leveleket teljesen oxidálódni. Azaz a szedés után beinduló, lassan végbemenő barnulással járó kémiai folyamatokat (mint pl. az alma vagy a krumpli barnulása, ha felvágjuk és levegővel érintkezik) nem állítják meg, hanem hagyják teljesen végbemenni.

Ebben a fehér és zöld teák ellentettje, hiszen azoknál az oxidációval járó kémiai folyamatokat a tealevelek feldolgozásának első lépéseiben igyekeznek megakadályozni, leállítani. Ez az egyedi feldolgozási mód határozza meg alapvetően a fekete teák sajátos íz-, illat- és színvilágát.

Főzetének sötét vöröses színe van, emiatt keleten egyébként vörös teának ( 红茶 hong cha) hívják. Nyugaton azonban elterjedt a fekete tea név – talán azért, mert főzete jóval sötétebb, mint a nyugaton szintén jól elterjedt és kedvelt zöld teának.

Mi alapján beszélhetünk fekete tea fajtákról?

Fekete – avagy vörös – tea (fotó: szeretlekTEA)

A fekete tea íze számtalan körülménytől függhet:

  • a teacserje termesztésének helyétől és időjárásától: tengerszint feletti magasság, csapadék mennyisége, a talaj minősége, napos órák száma, stb.,
  • szélsőséges időjárási jelenségektől – azaz az évjárattól,
  • a teacserje variánstól,
  • a tealevelek feldolgozási folyamatának apró jellegzetességeitől, amely egy adott teagyárra vagy tea mesterre jellemző,
  • a szüret időpontjától: ugyanazon a teaültetvényen, ugyanolyan feldolgozási eljárással eltérő lesz egy tavaszi és egy nyári vagy őszi tea.

Az ezekből adódó különbségek miatt a fekete teák típusairól három nagy csoportban érdemes beszélni:

  1. a jól ismert, neves, karakteres fekete teakeverékekről
  2. a nagy népszerűségnek örvendő ízesített fekete teákról
  3. és a termőterülethez kötődő, komplexebb ízvilágú fekete teákról.

Fekete tea fajták a világban

Fekete tea keverékek

A Twinings teakeveréke darjeelingi fekete teákból. (fotó: szeretlekTEA)

A naposabb, melegebb területeken termesztett teacserjék rengeteg új levelet hoznak: akár 2 hetente is szüretelhetőek, szemben a magashegységi, hideg területekkel, ahol egyes esetekben csak évi 1-3 szüret van.

Az ilyen melegebb területeken termett tealevelek íze karakteres, de nem annyira komplex. A gyakori, gépi szedés, ipari feldolgozás, és az aránylag kevésbé változó ízviláguk miatt tökéletesen alkalmasak az ismert és kedvelt teakeverékek nagy mennyiségű előállítására.

A keverékeket úgy válogatja össze gyártásról gyártásra a tea mester, hogy a végeredmény az időjárástól és évszaktól függetlenül a már megszokott ízvilágot tudja nyújtani a tea fogyasztójának.

A tea keverékeknek sosem volt egy általánosan elfogadott, mindenki által használt receptje, összeállítása. Ráadásul sokszor fel sem tüntetik, mely országokból származó tealeveleket találunk a csomagolásban. Így akár az is előfordulhat, hogy két teagyár különböző néven forgalmazott teái meglehetősen hasonlítanak egymáshoz ízben!

A legismertebb fekete tea keverékek:

Earl Grey

Az Olaszországban termesztett bergamot narancs olajával illatosított, ízesített fekete tea, az egyik legismertebb fekete tea keverék a világon. A 19. században alakult ki, először 1824-ben említik.

Mivel a tealevelek nagyon hajlamosak a körülöttük levő aromákat magukba zárni, ezért az a legvalószínűbb, hogy a keverék ötletét egy bergamot – fekete tea közös szállítmány adta, mely során a fekete tea átvette a bergamot aromáját. Hogy hogyan került ez a keverék aztán összefüggésbe Grey grófjával (1764-1845), annak pontos története homályba vész.

Az alapjául szolgáló fekete tea lehet ceyloni, indiai, kínai, afrikai, vagy ezek valamilyen keveréke is. Sajnos a tea eredetét ritkán tüntetik fel a csomagoláson, így általában nem derül ki, honnan is érkezik a filterünkbe a tealevél. A bergamot ízesítés ma már lehet természetes vagy szintetikus is.

Lady Grey

Az Earl Grey egyik legnépszerűbb variánsa. A Twinings szabadalmaztatott ötlete volt a Lady Grey teakeverék az 1990-es évek elején: az Earl Grey-nél kevésbé markáns ízű, lágyabb teakeveréket szerettek volna létrehozni. Ízesítése a bergamoton túl citrommal és naranccsal egészül ki.

English Breakfast

Eredetileg kínai fekete teák, de ma már ceyloni, sőt akár assami, kenyai és afrikai fekete teák keveréke is lehet. Nincs külön ízesítése, mint például az Earl Grey-nek.

Erős, karakteres tea, legtöbbször citrommal és tejjel „szelidítve” isszák.

Irish Breakfast

Alapvetően assami fekete teából szokták készíteni, így még az English Breakfast-nél is karakteresebb, malátásabb ízű. Szintén tejjel szokták inni, amely a csersavas ízeket kellemesen elfedi.

Prince of Wales

1921-ben kifejezetten Wales Hercegének készítette ezt a teakeveréket a Twinings. A Twinings keveréke jelenleg Kína Jiangxi, Anhui és Yunnan tartományaiból származó fekete teákat tartalmaz, lágy, fás karakterű teát alakítva ki.

Mivel nem olyan erős, csersavas karakterű, mint a többi breakfast keverék, fogyasztása tej nélkül is kellemes. A britek körében így aztán hamar ki is ment a divatból: ők az erős, csersavas, tejjel iható teákat részesítik ma is előnyben.

Darjeeling és Assam

A legismertebb két indiai teatermő területről származó teakeverékek. A darjeelingi keverék könnyebb, lágyabb, aromásabb ízvilágú, míg az assami erős, karakteres, malátás ízű. (További infó az „Egyedi termőterületről származó, szálas fekete teák” bekezdésben.)

Ízesített fekete teák

A gyógynövények közül a menta az egyik legkedveltebb íz

A fűszeres: masala chai

Az indiaiak mindennapi teája: fűszeres, tejes tea. Története évezredekre nyúlik vissza: eredetileg nem tartalmazott teát, koffeinmentes volt. Amikor Assamban megindult a fekete tea termesztése (1835), a fekete tea bekúszott a masala chai receptekbe és azóta is ott van!

Az 1900-as években egyre nőtt a népszerűsége az indiaiak körében, s amióta a gépi teafeldolgozás jelentősen olcsóbbá tette a fekete teát, mindennapi italukká vált. Az utcákon a chai wallahs-tól kapható nap közben, s van, aki napi több pohárral is elfogyaszt. De a vendégeket is ezzel fogadják otthon!

A chai teát magad is elkészítheted otthon egy jó recept alapján.

Az új őrület: bubble tea (vagy boba tea, tejes tea)

Bubble tea vagy bubu tea, esetleg tápióka gyöngyös tea – a képen jázmin teás, gyümölcsös verzióban (fotó: szeretlekTEA)

A legújabb őrület: tápióka gyöngyös, tejes, gyümölcsös tea. Tajvani találmány: a népszerű, hidegen fogyasztott gyümölcsös teához – amit már akkor bubble teának hívtak, mert össze kellett rázni és ettől buborékos lett – 1983-ban dobta hozzá egy tajvani teaárus a tápióka gyöngyöket.

A tápióka valójában keményítő, amit a kasszava nevű növény gumójából nyernek ki. Kedvenc tápanyag adatbázisom szerint két érdemleges dolgot tartalmaz: szénhidrátot és egy kis vasat. Egy bögre tápióka gyöngy 544 kalória (!), s emellett némi rostot és rengeteg vasat találunk benne.

Számtalan ízben és feltéttel kapható, a tejes verziója is közkedvelt – hoppá! Tej és keményítő: az már tulajdonképpen puding…!

Nem mindig fekete tea az alapja, kaphatunk oolong és zöld teával készült boba teákat is. Ma már a fél világ bubble tea lázban ég, s a következő 5-10 évben népszerűségének további növekedését várják.

Virággal, gyümölccsel, gyógynövényekkel ízesített teák

Virágok: Míg a zöld teát leginkább jázmin virágokkal szokták keverni, a fekete teákat inkább rózsával és osmanthus virággal. Utóbbi kellemes, barackos ízt ad a teának, s Kínában a népszerűsége vetekszik a jázminéval.

Gyümölcsök: Aki próbált már szárított gyümölccsel italt ízesíteni, az sejti, mi fog itt következni. A gyümölcs ízű, sőt, a gyümölcsdarabos teák is általában aromákkal gazdagítottak. A szárított gyümölcs egyszerűen nem ad teaként erős, karakteres gyümölcs ízű főzetet, így az aromák nélkülözhetetlenek az ízvilág kialakításhoz.

Az illóolajoknak viszont megvan az a tulajdonságuk, hogy hamar elillannak, így ezek a teák általában egy második vagy többedik forrázásnál már elveszítik az illóolaj adta karakterüket.

Gyógynövények: a menta az egyik legismertebb tea kísérő gyógynövény. Bár a híres marokkói menta teát kínai zöld teából készítik, Egyiptomban mindig fekete teához adják a friss mentaleveleket. A mentának nagyon karakteres ízvilága van, és a gyógynövények között kimagasló esélye van rá, hogy jó hatással legyen az emésztőrendszerünkre.

Egyedi termőterületről származó, szálas fekete teák

Prémium kínai szálas tea, Qimen (fotó: szeretlekTEA)

A magas minőségű, szálas teák íze nagyon erősen kötődik termelésének földrajzi helyéhez, annak aktuális időjárásához, a helyi teacserje variánshoz és a helyi teafeldolgozási módhoz.

Magasabb hegységekben, erősen csapadékos, ködös időjárásban a teacserjék lassabban nőnek, a levelek illat- és ízvilága komplexebb lesz. Ezeket nem aprítják apróra az ún. CTC eljárással filterekbe. A leveleket kézzel szedik, és a feldolgozás során megőrzik a tealevél épségét. A végtermék íze erősen kötődik a helyhez, ahol készül.

Japánban és Dél-Koreában túlnyomóan zöld teákat készítenek, így ők az alábbi felsorolásból kimaradnak.

Az itt felsorolt területek legtöbbjén termelnek alacsonyabb minőségű teákat is, amiket aztán legtöbbször teakeverékekhez használnak.

Kína

Keemun (Qimen 祁门 ): Qimen megye, Anhui tartomány világhíres fekete teája. A 1875-ben készítették először, s nyugaton is gyorsan nagy kedvenc lett. Enyhén virágos és füstös ízek jellemzik, kakaós és édeskés, lágy és érett ízvilágú.

Lapsang Souchong (Zhengshan xiaozhong, 正山小種 ): Először Fujian provinciában, a Wuyi régió Tongmu nevű falujában készítették. A történet szerint a háborús helyzet miatt Tongmu faluban nem tudták szokás szerint zöld teának feldolgozni a frissen szedett leveleket. Mire elvonultak a katonák, a levelek teljesen oxidálódtak, s átvették a beléjük fekvő katonák szagát. Hogy ezt elfedjék, kitalálták, hogy fenyőfán füstölve fejezik be a tealevelek feldolgozását.

Mivel a levelek a feldolgozás előtt teljes oxidáción estek át, amit addig még nem próbáltak ki sehol, ez egyben a fekete tea feltalálásának is a története!

A füstölés egészen különleges, élénk, édeskés és fenyőfüstös ízvilágot eredményezett, ami gyors népszerűségre tett szert a világban.

Nem csúcsrügyekből, hanem a nagyobb méretű, alsóbb levelekből készítik. A faluban kezdték el készíteni 2006-ban először a Jin Jun Mei teát is, ami végül gazdaggá tette őket. A termelés kiszorult Tongmu faluból: termőterületeik a hegyes vidéken erősen korlátozottak, így ma már biztosak lehetünk benne, hogy az általunk vásárolt Lapsang Souchong nem ebből a faluból származik.

Közkívánatra ma már kaphatóak a füstölés nélküli verziók is, amelyek inkább édeskés, mézes ízűek.

Jin Jun Mei ( 金骏眉 ): a védett Wuyi hegységben található Tongmu falu kitűnő minőségű fekete teája, amely 2006 óta kapható. A lapsang souchonggal ellentétben ehhez kifejezetten a legfelső, friss hajtásokat szedik le. Íze lágy, mézes, édeskés. Annyira népszerű, hogy sokan úgy tartják: ez Kína legjobb teája!

Yunnan-i fekete, azaz Dian Hong (紅茶): Yunnan tartomány fekete teája. A magas minőségű Dianhong tea nagy arányban tartalmaz csúcsrügyeket, aranyszínű főzete lágy, édeskés ízű, mindenféle fanyarság nélkül.

Kíváló minőségű kínai teákért irány a Levél Teaház!

India

Egy teakedvenc védelmezi Darjeeling egyik legjobb szálas teáját (fotó: szeretlekTEA)

Darjeeling: A darjeelingi teákat csak úgy emlegetik, hogy „a teák pezsgője”! Ennek a teának a világon egyedülálló, muskotályos ízjegyei vannak.

Legkelendőbb az első szedésből származó tea („first flush”), amelyet még február-márciusban szednek. Van egy köztes szedés április-májusban, majd következik a legértékesebbnek tartott második szedés („second flush”). Ez utóbbinak az íze gyümölcsösebb, érettebb, lágyabb.

További két szedés jellemző még: egy a monszun idején (július-szeptember), és egy ősszel (október-november).

A darjeelingi termőterület korlátozott, így aztán termelési mennyiségben nem vetekedhet Assam-mal. Így a fókuszt a minőségre helyezték: egy tipikus darjeelingi teakert harmad annyi teát termel, mint egy assami.

Ha megkóstolnád a darjeelingi szálas teákat, a különböző szedések friss küldeményeit Budapesten az 1000 TEÁban keresd!

Assam: Assam az indiaiak egyszerűbb, de markáns ízű teájának, a britek nagy kedvencének otthona. A világ legnagyobb teatermő vidéke!

Az assami teák alacsony tengerszint feletti magasságokon készülnek, a Brahmaputra folyó völgyében. Az ideális időjárás és a tápanyagokban gazdag, ártéri talaj őrült mennyiségű tea termesztését teszi lehetővé.

Teavariánsuk az assamica, amelynek nagyobb, mély zöldebb levelei vannak, mint a sinensis-nek.

Jellemzően kétszer szüretelnek, a másodikat („second flush”) általában magasabb minőségűnek tartják, mint az elsőt („first flush”). Ami fontosabb: teáikat nagyrészt CTC eljárással dolgozzák fel: apróra őrölik a tealeveleket, filteres tea készítéséhez. Az őrölés miatt a keserű ízek nagyon hamar kioldódnak a csészénkbe, így ebből lehet csak igazán „nemszeretem” teákat főzni…

Azonban Assamban is vannak olyan birtokok, ahol megőrzik a teljes tealeveleket a feldolgozás során, s az így kapott szálas tea komplexebb ízvilágú, lágyabb lesz.

India két nagy termőterülete még Nilgiri és Sikkim. Minkét területen csak egy-két teaültetvényen termesztenek prémium szálas teákat.

Nepál

Darjeeling mellett fekvő terület: sokáig főleg alacsony minőségű teákat készítettek, s a kevéske, jobb minőségű szálas teáikat pedig Darjeeling néven értékesítették.

Azonban Nepál mára megérkezett a szálas tea forradalom szakaszába: számtalan új teaültetvény létesül, s a frissen ültetett teacserjék burjánzanak a tápanyag gazdag földben. A vállalkozó szellemű farmerek és gyárak kezét pedig nem kötik hagyományok: új, egyedi ízű teákat kísérleteznek ki.

Egyik kiemelkedő tea ültetvényük a Jun Chiyabari által 2000-ben létesített ültetvény. Teájukat Budapesten a Zhao Zhou-ban kóstolhatod meg.

Srí Lanka

A szigetet korábban Ceylonnak nevezték, teáját azóta is ceyloni teaként emlegetik.

Legmagasabb területein prémium teákat készítenek, a középsőkön gazdag ízű, rézvörös főzetű teákat, míg a legalacsonyabb régiókban sötét, erős főzetet adóakat, amelyeket legtöbbször teakeverékekbe, filteres teákhoz adnak el.

Legismertebb teatermő vidékei: Uva (édeskés, fás karakterű fekete teájával), Nuwara Eliya (virágos, könnyű, élénk teáival) és Dambulla.

Vietnám

A teatermesztésbe a 19. század vége felé kezdtek bele: időjárásuk és hegyeik tökéletes klímát biztosítanak a teatermesztéshez. Számos ültetvényen az alacsonyabb minőségű tömegtermelés a profil, de az ősfáikról szüretelt levelekből sok helyen készülnek egyedülálló, kimagaslóan jó fekete teák („Trà mạn”). Az ősfák akár 15 méteresek is lehetnek, így szedésük jóval nehezebb, mint a derékmagasságig visszavágott, ültetvényen növekvő teacserjéké.

Afrika

Kenya a világ harmadik és Afrika első legtöbb teát termelő országa. Fekete teái sokszor szerepelnek fekete tea keverékekben, de magas hegyeinek és időjárásának köszönhetően prémium szálas teákat is előállít. Ilyen például a Kenya Kangaita, a Kangaita nevű ültetvényről származó fekete tea (erőteljes, malátás, citrusos, enyhén pörkölt ízű), és a Milima ültetvény fekete teája is (fűszeresebb ízvilág).

Ruanda és Burundi: Afrika kiemelkedő minőségű szálas tea termelő országai. 1500-2500 méter magasságban, csapadékos klímában és savanyú talajon termesztik a komplex ízű, prémium teáikat – Ruandában 1952, Burundiban 1931 óta.

Európa

A Gorreana teaültetvény az Azori-szigeteken (fotó: Szonda Zoltán)

Az Azori szigeteken találhatóak Európa legrégebbi teaültetvényei: Gorreana és Porto Formoso. A filteres teától a prémium szálas teáig többféle minőségben is árulnak fekete teát.

Grúzia a Szovjetúnió teafogyasztásának 95%-át fedezte valamikor, majd a grúz teaipar össze is omlott a Szovjetúnióval együtt. Az elmúlt bő tíz évben azonban újraéledt a régi hagyomány: 2006-ban létrehozták az Organikus Teatermesztők Szövetségét (elnöke Shota Bitadze), s nem csak a vadon növő teacserjék gondozásába fogtak bele, de új teacserje variánsok ültetésével és a teafeldolgozási módszerekkel is kísérleteznek.

Grúz teaszertartás (fotó: Nagy Miklós)
Grúz teaszertartás: dekanter, boros poharak és az ország legjobb, organikus fekete teája a Bitadze (fotó: Nagy Miklós)

2016-ban a Szöulban tartott Tea Masters Cup-on több kategóriában is díjat vihetett haza a Bidatze organikus fekete teája!

Shote Bitadze (A Grúz Organikus Teatermesztők Szövetségének elnöke) teaasztala (fotó: Nagy Miklós)
Shote Bitadze (A Grúz Organikus Teatermesztők Szövetségének elnöke) teaasztala (fotó: Nagy Miklós)

Európa több országában is kísérleteznek a holland Johan Jansen által nemrégiben nemesített, hidegtűrő teacserje termesztésével. Magyarországon Varga Marianna teaszakértő kezdett bele a teaprojektbe 2018-ban, amelyből 2019-ben már magyar termesztésű teát lehet majd vásárolni.

-> Érdekel a fekete tea? Olvass tovább a fekete teás cikkek között!


❓ Te is tearajongó vagy? Add meg a mail címed itt, hogy mindig értesíthesselek a teás ínyencségekről! 🎁 Okés, jöhet! 🎁

Még ázik a teád. Addig olvasd el ezeket is:

2 hozzászólás

  1. Attila szerint:

    Nagyon tetszik az oldal. Engem a japán teázási szokások érdekelnek, lehetne erről többet megtudni?

    • szeretlekTEA szerint:

      Kedves Attila! Köszönöm 🙂 A japán és a kínai teázási szokások témái is tervbe vannak véve 🙂 Ha feliratkozol a hírlevélre, vagy követsz facebook-on, akkor biztosan értesülni fogsz róla, amikor elkészül a cikk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This